Az 1980-as évek elején a Harvard Egyetem biológusa, Edward O. Wilson felvetette a biofília elnevezésű elméletet, mely szerint az ember ösztönösen vonzódik a természetes környezetéhez. Sok 21. századi szülő azonban megkérdőjelezné ezt az elméletet, amikor azt látja, hogy gyermekei egyértelműen jobban szeretnek a kanapén ülni a képernyő előtt, mint a szabadban játszani.
A gyerekek olyan sok időt töltenek bent, hogy a válságnak már neve is van: Természethiány-zavar.
Bár a válság kifejezés lehet túlzásnak tűnhet, az egyértelmű, hogy a gyerekek lényegesen több időt töltenek bent, mint a szabadban. Ez az eltolódás nagyrészt a technológia fejlődésnek köszönhető: Egy felmérés szerint az átlagos, városi gyermek naponta 4-7 percet tölt a szabadban játékkal, és több mint 7 órát a képernyő előtt.
A szülők növekvő félelme a betegségektől és a kinti játék veszélyeitől – az ellenkezőjét bizonyító érvek ellenére – szintén jelentős tényező ebben a problémában.
Ahogy a külvárosok egyre jobban terjeszkednek, a természetet pedig egyre jobban felparcellázzák, a gyerekek egyre kevésbé hajlandóak időt tölteni egy bekerített udvaron, nemhogy átugrani a kerítésen a szomszédba, vagy sétálni egyet az erdőben. Ehelyett a beltéri tevékenységek könnyebbnek, biztonságosabbnak és még szociálisan aktívabbnak is tűnhetnek a gyerekek számára, akik többszereplős videojátékok és közösségi média fiókok mellett nőnek fel.
Miért menjünk ki a szabadba?
A közelmúltban készült tanulmányok rávilágítottak a szabadban töltött idő előnyeire – sőt, szükségességére – mind a gyerekek, mind a felnőttek számára. Egyes szakemberek szerint minden szabadtéri elfoglaltság megfelelő, míg mások kizárólag a „zöld” környezet pozitív hatásairól beszélnek. Sőt azt is kimutatták, hogy akár már egy zöld terület képe is jótékony hatással lehet a mentális egészségre. Ezeket a különbségeket félretéve, a legtöbb tanulmány egyetért abban, hogy a szabadban játszó gyerekek okosabbak, boldogabbak, figyelmesebbek és kevésbé küzdenek szorongással, mint azok, akik több időt töltenek zárt térben. Bár nem világos, hogy a kognitív működés és a hangulat javulása pontosan hogyan következik be, néhány dolgot tudunk arról, hogy miért jó a természet a gyerekmek elméjének.
Önbizalmat épít.
A házon belüli és képernyő előtt töltött aktivitások rendkívül behatárolt ingert biztosítanak egy gyermek számára. Ezzel szemben a természetben való játéknak végtelen lehetőségei vannak. Ez történhet a hátsó udvartól a parkon át a helyi túraútvonalig vagy tóig, és ha hagyjuk, hogy gyermekünk megválassza, hogyan bánik a természettel, az azt jelenti, hogy hatalmában áll irányítani a saját cselekedeteit.
Ez fejleszti a kreativitást és a képzelőerőt. Ez a kötetlen játékstílus azt is lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy interakcióba lépjenek a környezetükkel. Szabadabban gondolkodhatnak, saját tevékenységeket tervezhetnek, és találékony módon közelíthetik meg a világot.
Felelősségre tanít.
Az élőlények elpusztulnak, ha rosszul bánnak velük, vagy nem gondoskodnak róluk megfelelően. Ha a gyermekre rábízzuk, hogy gondoskodjon a környezete bizonyos élő részeiről, megtanulja, mi történik, ha elfelejt megöntözni egy növényt, vagy gyökerestől kihúz egy virágot.
Ez különböző ingereket biztosít. A természet talán kevésbé tűnik stimulálónak, mint egy erőszakos videojáték, de a valóságban több érzékszervet aktivál – láthat, hallhat, szagolhat és tapinthat a környezetben. Ahogy a fiatalok egyre kevesebb időt töltenek természetes környezetben, érzékszerveik beszűkülnek és ez csökkenti az emberi tapasztalatok gazdagságát”.
Mozgásra készteti a gyerekeket.
A természettel való érintkezés legtöbb módja több mozgással jár, mintha csak a kanapén ülnénk. A gyereknek nem kell csatlakoznia a helyi focicsapathoz vagy biciklizni a parkban – már egy séta is javítja a keringést. A testmozgás nem csupán a gyermekek fizikai állapotának tesz jót, de úgy tűnik, javítja a koncentrációs készségeket is, ami különösen előnyös az ADHD-s gyerekek számára.
Gondolkodásra készteti őket.
A természet olyan egyedülálló csodálatot kelt a gyerekekben, amit semmilyen más környezet nem képes nyújtani. A hátsó kertekben és parkokban nap mint nap természetes módon előforduló jelenségek arra késztetik a gyerekeket, hogy kérdéseket tegyenek fel a Földről és az elővilágról, az életről.